2013. augusztus 16., péntek

Most múlik pontosan

Nincsenek megjegyzések:
 
Hamarosan elkezdődik az egyetem és végleg beszippant ez az élet. Ami fura, hogy már nem érzem nem-otthon magam itt, sőt talán nagy nehezen megmerem kockáztatni, hogy otthon érzem magam. Persze könnyű hozzászokni a szép és jó dolgokhoz, az emberek teljesen más mentalitásához. Motiváltabb, nyíltabb, racionálisabb lettem. Még akkor is, ha az elején foggal-körömmel kapartam a dolog ellen, igen, én valamilyen gyermeki dacból nem akartam idejönni; romboltam a környezetem; látástól vakulásig buliztam, hogy ne kelljen emlékeznem hány nap van még a repülő indulásáig, a rémisztő one-way. Nem akartam otthagyni azt, ami van. Rettegtem az erőfeszítéstől, ami tudtam, hogy itt kelleni fog. Túl jó dolgom volt. Nehéz és fura és hosszú volt a folyamat. De már látom, hogy életem egyik legjobb döntése volt, - pedig én sose voltam az, aki a nyugatra költözésben bármiféle csilli-villi világmegváltást lát és sose éreztem az a óriás eufóriát, ami megtéveszti a kivándorlókat és mély depresszióba dobja pár hónap után (kezdtem a depresszióval :D). Annyira másképp nézek dolgokra. És sajnos sokszor ennek fényében sokkal kicsinyesebbnek, gyerekesebbnek, visszamaradottabbnak látom az otthoniakat: blogon kommentek és hasonlók alapján. Tiszteletem persze a kivételnek, de az összhangulat nagyon szomorú tud lenni. Ne hagyjátok, hogy lehúzzon Titeket is!


Most múlik pontosan. Nézem a régi képeket, könny gyűlik a szemembe, vissza akarok menni, de már elfogadtam, hogy máshol vagyok, mást csinálok, mások a céljaim. Kicsit az is fáj, hogy már annyira nem halok meg a honvágytól és rájöttem, hogy el tudom engedni. Hol fog megállni ez a folyamat? Teljesen el fogok szakadni??? Bár igazából szabadabbnak, kötetlenebbnek érzem a mai világot, minthogy bárhova is nagyon kelljen kötődni és ne lehessen egyszerre több helyre. Szóval tényleg világgá akarok menni: magamhoz ölelni a világot és bárhol otthon érezni magam. Az első "szakítás" után könnyű lesz. Koppenhágát máris negyedik otthonomnak érzem a szívemben (Budapest, Párizs, Amszterdam vonalon). Csodálatos hely az is, majd kifejtem. (Najó sztem még London is a Koppenhága vonalon mozog).

A Quimby (eredeti) verziót is meg kell hallgatni:


Ne aggódj Budapest, akkor is te leszel az első, lángoló szerelmem. Ezer hibád ellenére is. Az elsőt sose feledi az ember. Maradj ilyen csiszolatlan gyémánt, olcsó és fergeteges bulikkal, fura emberekkel, vibráló élettel!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
© 2012. Design by Main-Blogger - Blogger Template and Blogging Stuff